2017. október 24., kedd

35. ünnepi tárlatom Zalaegerszegen a Zsinagógában

 
                                          A festészet ünnepe Zalaegerszegen

  Mindenki fiatalember számára nagy ünnep a 18. születésnapja, s ezzel én  sem vagyok  másképpen. Szorosan kötődtem, kötődöm  Zalaegerszeghez, hiszen innét indult művészi pályafutásom, kiváló művésztanárok keze alatt tanultam meg a szakma mesterfogásait,  s itt fejeztem be a Landorhegyi Általános Iskolában a tanulmányaimat.. Ezért is született  meg az a közös döntés, hogy a 18. születésnapomat Zalaegerszegen, a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben -Dunántúl egyik legjelentősebb és legszebb, reprezentatív galériájában-  ünnepeljük meg egy nagy ívű, eddigi életművemet összegző  tárlattal. A kiállításomon több mint 40 alkotásomat mutathattam  be.
 A 35. önálló tárlatom-hosszas előkészületek után- 2017 február 17-én, du. 17-órakor nyílt meg. A rendezvény telt házas volt, hiszen az érdeklődők szinte teljesen megtöltötték a Zsinagóga épületét. A rendezvény kurátora és háziasszonya Májer Piroska, az intézmény igazgatónője volt. Az est Petik  Ákos keszthelyi gitárművész bravúros és virtuóz gitárjátékával indult.
   Sümegi László zalaegerszegi önkormányzati képviselő Zalaegerszeg MJV képviseletében  arról  beszélt, hogy személyes élmények is fűzik  az első művészi  szárnypróbálgatásaimhoz,  hiszen  a Városi Középiskolai Kollégium- amelynek igazgatója jelenleg is- adott otthont az egyik korai  művészi bemutatkozásomnak. De azt is kifejtette, hogy az általam  képviselt művészi minőséget és tehetséget  Zalaegerszeg mindig is támogatta,  hiszen a városnak  több évig művészeti ösztöndíjasa is voltam. Oravecz Viktória keszthelyi képzőművész az általam képviselt tiszta érzelmekről, az élénk színeimről és az egyedi művészi látásmódomról  beszélt. A tárlatomat hivatalosan Szemes Péter esztéta, a Pannon Tükör főszerkesztő-helyettese, mentorom  nyitotta meg. Felidézte művészi pályafutásom  eddigi legfontosabb állomásait: az elnyert művészi ösztöndíjakat, a képzőművészeti alkotópályázatokon elért kiemelkedő eredményeimet, a 3 képzőművészeti kiadványomat és a feledhetetlen és felemelő pápai audenciát. Külön kitért arra, hogy a Balaton -Jézus élete  és a szakralitás mellett - milyen  fontos szerepet játszik az életemben, s arra is utalt, hogy nem véletlenül lett a 3, képzőművészeti kiadványom címe az Eötvös Károly által ihletett Tündérország. Szerinte sajátos szűrőn át látom a világot, a balatoni témájú festményeimben pedig megörökítem a tóhoz köthető kultúrtörténeti értékeket, a mitologikus legendákat és a hétköznapi emberek  fáradozásait is.
  A megnyitón megjelent -Németh János, a Nemzet Művésze mellett- a Völgyi-Skonda házaspár is, akik  a legnagyobb magyarországi képzőművészeti magángyűjtemény, a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjtemény tulajdonosai és gondozói. Skonda Mária hozzászólásában beszélt arról az egyik legnagyobb képzőművészeti kezdeményezésükről, amelynek keretében a magyar művészeti élet legkiválóbb képviselőit ( pl. Aknay Jánost, Galambos Tamást, Molnár C. Pált, Kiss Mártát, Szemadám Györgyöt, Somogyi Győzőt)  kérték fel szárnyas házi oltárok készítésére.
   Engem is megtiszteltek felkérésükkel, s 2017 januárjára elkészítettem a Jézus mennybemenetele című szárnyas házi oltáromat, a hátsó szárnyait pedig  az Úr Angyalai az üres keresztnél című kompozícióm  díszítette. A megnyitó ünnepélyes  és emelkedett pillanatait jelentette, amikor a műgyűjtő házaspárral közösen kinyitottuk a házi oltárom szárnyait, s azt a közönség is megcsodálhatta.
A rendezvény nagy sajtónyilvánosság mellet zajlott le, hiszen a Zalai Hírlap, a Zalaegerszeg újság, a Balatoni Futár, a Keszthely és Hévíz környéke és az Egerszeg TV tudósítói mellett megjelentek az RTL Klub munkatársai is, akik egy hosszabb riportot készítettek  velem. Az meg is jelent szombaton, az RTL Klub esti híradójában, amely az egyik legnézettebb műsor Magyarországon.























 

2 megjegyzés:

  1. Kedves Ferenc,

    érdeklődnék, hogy hol tudom beszerezni a kiadványt és mennyibe kerül?

    köszönettel:

    H. Bence

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen elküldöm postán, ha felhív a címe egyeztetése okán a 06-30-654-1440-es telefonszámomon. Üdv: Vollein Ferenc

      Törlés