2015. január 25., vasárnap

Veszeli Lajos Balaton-díjas festőművész megnyitója Balatonalmádiban, a Balatoni Tündérország c. 26, önálló tárlatom megnyitóján

Veszeli Lajos megnyitója és műértelmezésem a Balatoni Tündérország c. 26. önálló tárlatomon Balatonalmádiban

Balatoni Tündérország (2014, olaj-vászon, 60x100cm)

   2014. november 15-én, szombaton, 16- órakor nyílt Balatonalmádiban, a Pannónia Kulturális Központ Galériájában a 26. önálló kiállításom Balatoni Tündérország címmel. A szép számmal megjelent érdeklődő előtt a rendezvény kurátorának, Juhászné Vincze Eszternek a felvezetőjével kezdődött a megnyitó, majd a megjelenteket Bati János, az intézmény és a Regina TV igazgatója köszöntötte. Külön kiemelte, hogy ilyen fiatalon még senkinek sem sikerült eredményekben ennyire gazdag képzőművészeti életpályát megvalósítania és azt is, hogy Balatonalmádi városa sok szeretettel és várakozással fogadta tárlatom anyagát és személyemet is.
    A megnyitót –a Vollain családból származó Ripka János,  a Bécsi Zeneművészeti Egyetem gordonka szakos hallgatója színesítette három csodálatos zenei betétjével, majd Veszeli Lajos, Balaton-díjas festőművésznek, a balatonalmádi képzőművészeti élet vezéralakjának  az alábbi megnyitója következett.

                     Jó estét kívánok barátaim, hölgyeim, uraim!

    Tegnap este is nyitottam egy kiállítást Udvardi Erzsikének a Balladai nyomatait, és akkor is kihangsúlyoztam, milyen csodálatos dolog a művészetek találkozása. Itt is pillanatokon belül hasonló, csodás hangulat alakult ki Ripka János gordonka-futamai nyomán a mi kis kiállító-terünkben. Sajnos Almádinak hiányzik egy méltó képtár, ezt minden megnyitón el fogom mondani a továbbiakban. Hiszen Balatonalmádiban az elmúlt 20-30 évben egy valóságos balatoni képzőművészeti centrum alakult ki, ugyanis a város minőségi képzőművészeti kiállításokat tudott be-és felmutatni.
   Azt is meg kell említenünk, hogy Vollain Marika doktornőnek milyen  csodálatos rokonsága van. Én ezt akkor tudtam meg, amikor Feri és édesapja beállítottak hozzám a Kisberényi útra egy bemutatkozó beszélgetésre. Különböző ajánlók voltak-nem mondok most neveket, elég magas helyről- és elkezdtünk beszélgetni. A kezembe került ez az album, amelyet most itt látnak, nézegettem, és első látásra ledöbbentem. Csak később tudtam meg, hogy ez a magas növésű fiatalember akkor még csak a15-dik életévében volt. Tulajdonképpen gyermekművészről van szó, akármekkora tehetség is, de igaz, ez már olyan szint, amelyre már nagyon oda kell figyelni. Annak idején én nagyon sokat zsűriztem,egy kitűnő gyermekkiállító hely volt Zánkán, amely mára sajnos megszűnt. Ott négy kollégámmal olyan mennyiségű gyermekrajzokat zsűriztünk, hogy megtelt velük az egész hatalmas tornaterem. Nekem a gyermekrajzok beleivódtak az ízületeimbe, mindig is csodáltam azokat. Ugyanakkor, ha már az indulástól nézzük azokat, akkor az óvódás-és kisiskolás korban még firkálmányokkal indulnak, mert abban  a korban még képtelenek a tudatos alkotásokra. A 3. 4. 5. osztályban azonban már fantasztikusan bátrak, csodálatos színek és formák jönnek ki náluk. A 7. 8. osztályban azonban visszavesznek, mert mindent tudatosan akarnak ábrázolni. Nekem pl. egy színházat ábrázoló festmény nagyon tetszett, ,mert a nézők el voltak fektetve, hiszen alkotója nem érezte még  a perspektívát. A 13-14 éves gyermekek ábrázolásmódja megváltozik, mert felnőtt módra akarják látni a világot.
  Ferinél azonban egy extrém dolgot tapasztaltam: nála is jelentkezett ez, de olyan profi módon, amelyet csak nagyon kiváltságos embereknél lehet megfigyelni. Különleges fiatalemberről beszélünk, különleges munkásság indul, a művészi pálya remélhetőleg ígéretesen fog kiteljesedni. Nekem az tetszett első látásra, hogy még benne van a gyermeki naivitás, Itt is van néhány ilyen alkotása, a gyermekmesék, a Lipták-féle mesék. Én ide gondoltam Ferit, én ebbe az irányba szeretetném látni a későbbi munkásságát, hogy ez a belső mesevilág érvényesüljön. Ugyanakkor a színvilága is nagyon figyelemre méltó. Ez a gyermekkori bátorság nagyon tudatosan megmaradt. Ezt átviszi egy olyan harmóniába, amely az ő belső harmóniája. Aki kiforrott művész, arról mondjuk, hogy van belső világa. Nála már ez a belső világ jelentkezett. Ez azonban addig jó, amíg nem tanult színelméletet! A magunkfajta művészember mindig elgondolkodik, melyik szín való a másik mellé. Megemlítem a Johannes Itten-féle színtant, hiszen az említett iskola behatóan foglalkozott a színek dinamikájával és egymásra hatásával. A FERI FERTŐZETLEN, S ÉN KÍVÁNOM, NE IS LEGYEN MEGFERTŐZVE! Hogyan tovább? Nem tudom. Az édesapjának olyan energiái vannak, hogy állandóan rajta tartja a szemét, s reméljük, továbbra is arra az útra tereli Ferencet, amelyet megérdemel. Bízom továbbá abban, olyan művészemberekre, pedagógusokra lel, aki nem nyúlnak bele ennek a fiatalembernek az érzelemvilágába, mert ő teljesen külön utakon fog haladni. Az is érdekes, hogy a világ külső részei milyen sajátos módon érik őt. Amikor megkérdeztem, hogy az egyik képnél ( A keszthelyi helikon-ünnepségek megnyitója, 1817) miért választotta a tavaszi környezetet, azt válaszolta: a Festetics gróf fogadása ugyan februárban volt, de a kivirágzott mandulák már a korán jött tavaszt idézik. Azt is megtudtam, hogy ő kikölcsönzött több könyvet nyárom Zalaegerszeg a korabeli főúri viseletekről, hogy a figurális játékokat megcsinálhassa. De nekem nem az tetszik, hogy milyen főúri viseletek vannak  az alkotáson, hanem a kompozíciója, hiszen kétoldalt a télben virágzó fákat rajzolt, tuffolta az ecsetet. Az ecset végével odapöttyintget dolgokat, azt  ma a profi festők nem használják, a századelőn volt a vándorfestők egyik kedvenc módszere. De ő ezt senkitől sem tanulhatta, hanem érezte, hogy ezeket a díszes figurákat valahogy fel kell oldani valamilyen vidámsággal. Ilyen nekem és más művésznek is nagyon ritkán jut az eszébe. Az is nagyon tetszik továbbá, hogy ott van az a két álló és a fekvő állatfigura, a kutyusok, amelyek meseszerű, vidám hatást tesznek a nézőre. Én ezeket a dolgokat nagyon kedvelem, a balladáit, a mesevilágát is így jellemeztem, amikor korábban írtam alkotásairól. A gyermeki naivitás nagyon jellemzi őt, és ezt nem szabad belőle „kivenni”! Ő mesevilágban él, a színek úgy fonódnak köré, mint egy felhő, és ezt magas szinten ki is tudja fejezni.
   Természetesen előfordul, hogy neves művészek is hatnak rá. Szombathelyen ennyi idős koromban a Derkovits-körbe jártam, s volt ott egy Mészáros József nevű festő, hál’isten, engedett bennünket dolgozni. hiszen a foglalkozások alatt gyakran át-átnézett a kocsmába. Amikor egyszer visszajött, belenyúlt ez egyik szén-rajzomba, és azt üvöltötte:”Hol a koponya?” Akkor elszabta azt a papírt, amelyen én dolgoztam, és akkor nagyon dühös lettem rá. De utólag rájöttem, neki volt igaza. Egy másik körben egy másik művész azt erőltette a tanítványaira, hogy másolatokat készítsenek nagy művészek munkáiról. Persze az ilyen iparosokból lesznek a restaurátorok, de az egy másik szakma, azokra is szükség van. Természetes, hogy saját énünk, érzésvilágunk sérül, ha egy másik alkotásról akarunk átvenni dolgokat. De ugyanakkor sok modern művész csinálja, hogy egy- az egyben átemel egy olyan részletet háttérként, amelyet egy másik művésznél látott, s utána hatalmas, modern foltokat varázsol játékként eléjük. De mindegyikük saját énjét varázsolja a műalkotásba! De miért mondtam én mindezt most? Mert a Balaton előfordul sok-sok művésznél, és Ferencet is nagyon foglalkoztatja a Balaton ügye, hiszen itt született. Az a látvány, amelyet ő a különleges látásmódjával magába szív, az nagyon-nagyon egyedi dolog. Ugyanakkor mégis megmarad belőle valami Egry Józsefből és Somogyi Győzőből. Megmaradnak benne olyan jelek, amelyeket megpróbál a saját művészetébe beépíteni.
   Egy külön témát igényelnek egyházi témájú alkotásai. Ő egy hívő, vallásos lélek, mindig magával viszi Bibliáját. Megtudtam édesapjától, amikor nyáron Csopakon túráztak, egy villám állt meg felettük pár száz méterre, s ők sértetlenek maradtak. Akkor Ferenc kinyitotta a Bibliát, s pont a János Jelenéseinél nyílott ki, az Apokalipszis lovasainál. Hálából, szerencsés megmenekülésük emlékeként Ferenc megfestette az Apokalipszis lovasait egy 130x180 cm-es táblakép formájában,, s állítólag az egyik lovasban-a fekete lovas potréján- az én arcvonásaim is fellelhetőek.
  Egy különleges tehetségű fiatalemberről van szó, s nagyon-nagyon örülök, hogy most ez a tárlat most Almádiban is létrejöhetett. Bízom, bízunk abban, hogy Várpalotán, a Képesség-és Tehetségfejlesztő Magániskola Gimnáziumának képzőművészeti tagozatán tapintattal és hozzáértéssel kezelik tehetségét. Ha én foglalkoznék vele, akkor nagyon finoman bánnék vele, mert ő egészen külön gyermeki álomvilágban él. A fentebb említett különleges képességei miatt javasoltam őt a 2014-es Príma Junior-díjra.(A díj a 2014-es évben nem került kiosztásra)
   Remélem, kiállítása Balatonalmádiban otthonra talál, és a gordonka imént hallott finom,lágy, selymes hangja kísérje  őt végig őt a további művészi pályafutása során, amely nem lesz könnyű.

 Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

       A megnyitó és a csodálatos csellóbetétek után én is elmondtam a címadó alkotásomról szóló alábbi értelmezésemet

                             Tisztelt Közönség, tisztelt Egybegyűltek!

      Sok szeretettel köszöntöm a 26-dik, Balatoni Tündérország c. 26 önálló kiállításomon a tisztelt megjelenteket. A címadó festményemet szeretném egy kicsit részletesebben értelmezni. Igazi balatoni gyerek vagyok, hiszen Balatonfüreden születtem, s kisgyermekkoromat és most a kamaszkoromat is a  Balaton melletti településeken töltöttem: Csopakon, Badacsonyban, Keszthelyen és most Vonyarcvashegyen. Miért beszélek most minderről? Azért, mert turistaként vagy fényképekről nem lehet igazi balatoni festményeket készíteni. Hosszú időn át együtt kell élni a tájjal, meg kell figyelni annak minden rezdülését, szín -fény- és árnyjátékát minden napszakban és évszakban, úgy, mint ahogy egykoron Egry József tette nap mint nap.
        A festményem hosszú idő belső érlelődésének a terméke, hiszen nincs olyan hét, hogy apával ne mennénk el a Szépkilátóhoz vagy a Szabó-pincéhez Balatonedericsre, és ne csodáltuk volna meg a táj szépségeit. Ha –mondjuk- egy évvel korábban valaki azt mondta volna, fessed meg ezt  a panorámát, én azt feleltem volna: Most még nem! A végső lökést nekem Somogyi Győző festő-és grafikusművész és Eötvös Károly adták meg. Nyáron tettünk apával egy bemutatkozó látogatást Somogyi Győző bácsi salföldi birtokán. Ott csodálhattam meg először személyesen is a festményeit. akkor jöttem rá, hogy sokkal szabadabban és bátrabban kell bánnom a színekkel, és azóta megfogadtam a tanácsát is: " Az igazi művésznek a művészetben mindent szabad!". (Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy ő nyitotta meg A színek bűvöletében című 25. önálló tárlatomat Vonyarcvashegyen.) 
       Ugyancsak nyáron olvastam el Eötvös Károly: Balatoni utazások című regényét, Az író a Szépkilátóról eléje táruló látványt Tündérországnak nevezte el. Igen, Tündérország, mert a János vitéz Tündérországának mesebeli szépsége jelenik meg, ahogy elénk tárul a Balaton és a szemközti tanúhegyek. Különösen estefelé, amikor a lemenő nap, a vitorlások, a fények és a színek tánca mellett megjelenik a balatoni tündérek, manók és delejek, sellők csodálatos mesebeli színországa is. Aki sokszor feltöltekezett ezzel a mesés látvánnyal, s át is élte azt belső érzékenységgel, annak már nem okozhat különösebb gondot ennek a vászonra is vetése. Persze az már megtanultam, ne én beszéljek a festményeimről, hanem most beszéljenek inkább azok helyettem és rólam. Tehát javasolom, tekintsük most meg együtt a tárlatom anyagát.

     Köszönöm megtisztelő figyelmüket!











 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése