2015. június 23., kedd

Képzőművészeti barangolásaim ifjú festőművészként Itáliában

  

            
      Melyik ifjú, 16 éves képzőművész nem álmodozik titokban arról, hogy egyszer személyesen, élőben is megcsodálhassa Rómában Colosseumot, a Forum Romanumot, a Trevi-kutat és a Capitoliumot, Firenzében Botticelli, Leonardo da Vinci, Raffaello és Giotto csodálatos festményeit, Pisában a híres ferde tornyot és a Csodák mezejét. Az utóbbi időben egyre többet gondoltam arra, tanulmányoznom kellene az antik Róma, a középkori és a reneszánsz Itália korának képzőművészeti-festészeti örökségét a helyszínen is. Igazából így tudnék személyes tapasztalatokat, művészi ötleteket is szerezni képzőművészeti téren képességeim további fejlesztéséhez. Ugyanakkor kíváncsi voltam a mai olasz modern festészet néhány kiemelkedő alkotására is. S lám-lám, mindez nekem már 16 éves koromra- ifjú festőművészként, eddigi eredményeim alapján talán nem teljesen érdemtelenül- megadatott!  Egy nagy álmom vált valóra 2015 márciusára és áprilisára, amikor egy országos képzőművészeti pályázat győzteseként nyolc napos egyéni képzőművészeti tanulmányúton vehettem részt Itáliában a Magyar Állam teljes körű anyagi támogatásával, valamint a TÁMOP-Tehetséghidak és a MATEHETSZ szervezetek közreműködésével és segítségével. A tanulmányúton nem pusztán magánszemélyként, hanem az iskolám képviseletében, művészeti vezetőjének javaslatára, tehát a Várpalotai Képesség-és Tehetségfejlesztő Magániskola Gimnáziumának képzőművészeti tagozatos diákjaként vehettem részt.
      Már az út megtervezése is nagy vitákat és izgalmakat okozott, hiszen alapos előtanulmányokat végeztem mentoraim és tanáraim javaslatára: az egyik legfontosabb tervezési szempontom volt, hogy ne kukán, azaz tudatlanul érkezzem az általam kiválasztott neves helyszínekre. Azt meg különben is rettenetesen utálom, ha mindenféle kéretlen és gusztustalan „okostojás”  –csak a 16 éves korom és egyéb gondjaim miatt-engemet teljességgel alkalmatlannak tart egy ilyen nagy kihívást jelentő feladat megoldására és megszervezésére! Így alakulgatott ki lassan a program, hiszen Pisa a középkori, Firenze a reneszánsz és Róma az ókori képzőművészeti öröksége miatt is kihagyhatatlan helyszínnek tűnt.
      Pisába érkezve engem először a Csodák mezejének, azaz a Dóm térnek a látványa nyűgözött le: a hófehér fallal körülvett hatalmas mező, s azon azok a gigászi épületek lélegzetelállító látványt nyújtottak. A helyszínen megtudtam, hogy azért Csodák mezeje, mert itt maradt meg egyedül együtt a középkori dóm. keresztelőkápolna, a harangtorony és a temető, az ispotály épületegyüttese, amelyek a 11-és a 14 század között épültek, Ezek a hatalmas, fehér márvánnyal borított épületcsodák a zöld mezőn  a kora délelőtti verőfényes órákban összhatásukban már-már túlvilági szépséget sugároztak felém. A keresztelőkápolnának a hatalmas, kör alakú mérete inkább fenséges, mint zord, amikor a hatalmas érckapun belépünk, már inkább bájos és egyszerű. Román stílusban épült, de a belső fényviszonyai kiválóak, a kupolája pedig az ég felé húzza a tekintetet. Középen áll a hatalmas medence, ahol a keresztelések zajlottak, Megjegyzem, már a mérete miatt is a megkeresztelt itt nem csupán néhány csepp vizet kapott a homlokára, hanem igazi Szent János-i bemerítkezésben részesült. Niccolo Pisano hatszögű szószékén a meztelen.
    Héraklész már az új stílus, a reneszánsz jegyében fogant, hiszen az emberi testet már a maga szépségében és harmóniájában formálta meg. a mester.  A Pisai dóm a mező közepén helyezkedik el, óriási mérete a római kereszt alakjára emlékeztet, falai vaskosak, erőt és tekintélyt sugároznak, leginkább román hatásokat sugároznak. A hatalmas, hármas bronz főbejáratot domborművek díszítik, belülről derül ki, hogy igazi csarnoktemplomról van szó a 91 méter magas hatalmas kupolájával. Középen áll  a terjedelmes, csipkézett, fehér mészkőből épített szószék, amelyet Giovanni Pisano, Niccolo Pisano fia készített. A színes üvegablakok fényjátékai már a gótikát idézik. Engem azonban  belső, monumentális barokk festményei nyűgöztek le igazán, megfigyeltem  azokon szemek, a mozgások, az érzelmek játékát és harcát. A középkor világát tárták elém még a díszes szárnyas oltárok és az a néhány ikon is, amelyeken még nincsenek feltüntetve az alkotójuk neve, hiszen a művész a középkorban még csak egy egyszerű, névtelen mesterember. Középen függ a hatalmas bronz-csillár, amelynek segítségével Galilei állítólag rájött az inga-mozgás rejtelmeire. A mennyezet aranyozott stukkói a túlvilágot, az égi mennyországot sugallják felénk.
      Na persze, ha Pisa, akkor a ferde torony. De mi is az a híres ferde torony? A pisai torony egy harangtorony, illetve egy óratorony, akárcsak Firenzében, s közvetlenül a dóm mellé épültek. De miért? Hát persze, a kupolák! A felfelé vékonyodó, hatalmas méretű és magasságú kupolák nem bírták volna el a harangok irtózatos súlyát, ezért a derék firenzei és pisai polgárok a dómjaik mellé-a biztonság kedvéért- építettek inkább egy-egy harangtornyot is. A pisait elég sokáig, mert a harmadik szint elkészülte után - már a 12. században-megsüllyedt, mivel ingoványos, üledékes talajra választottak, s mindösszesen 3 méter mélyre alapozták le az épületet. Persze ez nem akadályozta meg őket abban, hogy később felhúzzanak újabb négy szintet a 14 századra, sőt még egy nyolcadik, harangtorony szintet is, ahová hét hatalmas harangot telepítettek Az utóbbiak még tovább fokozták a torony dőlését. A ferde torony szépsége és kecsessége bámulatba ejti a nézelődőt, a külső, félköríves kis oszlopok kifinomult ízlésre vallanak, egyszerűségük már-már a reneszánszot idézik. Persze érdemes megjegyezni, az itáliai városállamok állandóan háborúztak egymással, s ezek az építészeti csodák a békésebb időkben kifejezték az egymással történő állandó vetélkedést az építészet-képzőművészet terén is.
       Firenzében már egészen más volt a helyzet. Hiszen Firenze Leonardo da Vinci, Michelangelo, Boccaccio, Dante és Petrarca és a Mediciek városa, a reneszánsz bölcsője. Az egységes reneszánsz városkép szépséges, minden lüktet a szépségtől, a művészettől és a festészettől. Firenzében is megtalálható a dóm, harangtorony és a keresztelőkápolna hármassága, de itt hangsúlyozottan a dóm uralja a teret, a keresztelőkápolna kisebb és kecsesebb, s mindhármuk kívül sokkal díszesebb. A tér itt már nem monumentális, az épületegyüttes szinte beleolvad a városba. Engem legelőször a Firenzei dóm külső szépsége ragadott meg, kívül sokkal díszítettebb és színesebb is volt, mint a pisai. Itt minden sokkal világibb és vidámabb volt, mint Pisában, mintha eltűnt volna a középkor komorsága. Hát igen: a reneszánsz szülővárosában vagyok! Sokáig álltam a firenzei dómban a hatalmas és híres Dante-freskó előtt. A festmény a költőt ábrázolja, kezében híres művével, az Emberi színjátékkal. Feltűnik az alkotáson az akkori világ szerkezete, a firenzei dóm, sőt a városháza is. A dóm ékköve a hatalmas kupolája, amelynek belsejét Vasari és Zuccari monumentális freskói díszítik. Engem a téren azonban a keresztelőkápolna híres, a dómmal szembeni, Ghiberti által kivitelezett aranyozott bronz-kapuja ejtett ámulatba leginkább, amelyet Michelangelo a Paradicsom kapujának nevezett el. Az aranyozott domborműveken ószövetségi jelenetek láthatók- hihetetlen precizitással és kifinomult ábrázolásmóddal megjelenítve azokat.  A híres Palazzo Vecchion található Michelangelo szépséges Dávid szobra (illetve annak másolata), Cosimo Medici lovas bronzszobra és mellette a híres szökőkút, valamint a körbe-körbe, mindenhol felbukkanó antik és reneszánsz ihletésű márvány-szobrok. A Signoria, tehát a Városháza hatalmas tornya uralja a terepet, rátelepszik magasságával a térre. Itt ülésezett a városi tanács, innét irányították a Mediciek és a városi közgyűlés a várost.
     De nekem a nagy falat az Uffizi Képtár volt, hiszen jómagam is festő vagyok. Botticelli Vénusz születése és a Tavasz allegóriája című műve előtt is hosszasan elidőztem, hiszen a színeknek és a formáknak a csodálatos összhangját lehet azokon fellelni, a kifinomult ábrázolásmód, a könnyed elegancia, a hihetetlen kecsesség is önmagáért beszél. Leonardo da Vinci Angyali üdvözlet c. munkájának csodálatosan összehangolt arc- és szemjátéka is megfogott. .Állítólag a mestere, Verocchio, amikor először megpillantotta tanítványa alkotását, elhatározta, nem vesz többé ecsetet a kezébe. Olvastam valahol, a tudálékos művészettörténészek megkérdőjelezik az alkotás eredetiségér, állítólag tanítványai vagy mások festették az alkotást vagy „besegíthettek” neki.. Leonardo mester persze nagyon rászorulhatott az ilyen „segítségre”. Az emberi ostobaság és rosszindulat határtalan! Hát igen! A mocskos plágium-vádtól –úgy tűnik- a legnagyobbak sem menekülhetnek! Michelangelo Szent család című alkotásának a közvetlen bája, mesteri kompozíciója és színkezelése is megfogott.
      Az Arno folyón ível át a világ egyik leghíresebb beépített hídja, a Ponte Vecchio, amelyet teljes egészében az aranyművesek boltjai uralnak. Állítólag a Mediciek palotásából egy zárt folyosó-rendszer vezetett át a Ponte Vecchion keresztül a Signoriára, mert Firenzében állandóan pártvillongások voltak. Ezért a középkorban a Mediciek sem érezhették magukat soha biztonságban még a szeretett Firenzéjükben sem, ezért ezen a zárt folyosón közlekedtek a városon át-és keresztül-persze ott is a testőreik kíséretében. Ezek után nem lepődtem meg Pitti palota kialakításán sem: a Mediciek palotája elölnézetből engem inkább egy erődítményre emlékeztetett a hatalmas kőtömbökből épített falaival és az alsó ablakainak karvastagságú vasrácsaival. A palotában a Palatina képtár gyűjteményéből Raffaello és a Tiziano alkotásait is hosszasan szemlélgettem. Különösen rabul ejtett Raffaello színkezelése, élénk tónushasználata és színtechnikája, kompozíciói bámulatosan könnyedek és elegánsak. A palota hátsó kijáratánál kezdődik a híres Boboli kert: a Mediciek hatalmas, lugasokkal, lépcsőkkel és szerelmi búvóhelyekkel tarkított reneszánsz kertje, amely már sokkal barátságosabb és emberibb arcát mutatja a palotának. Nem hagyhattam ki az alkalmat, ezért az itt tanyázó néhány hatalmas macska közül néhányat jól megdögönyöztem. Ekkora hatalmas kandúrokat még soha nem láttam életemben! Rendkívül békés  és barátságos jószágok voltak, szorgalmasan doromboltak. Szerintem már a Mediciek óta itt lopják Isten szent napját ezen a szépséges és békés vadászmezőn. A kert végében- a Porcelán Múzeumban- ízelítőt kaphatunk abból a mindennapos elegáns és kifinomult fényűzésből, amellyel a Mediciek tengethették szerényen mindennapjaikat akár a szobáikban, akár az étkezőikben.      
      De kíváncsi voltam a mai modern firenzei festészet állapotára is, ezért felkerestünk több jeles, mai kortárs galériát is a városban, Ami előszörre egyből feltűnt nekem, hogy teljességgel hiányzik a mai modern magyar festészetet uraló-számomra utálatos!- depressziós, világvége állapot, a sötét, barna, fekete színek kaotikus uralma, az érthetetlen, áttételes, nonfiguratív, úgymond „modern” ábrázolásmód. Egy derűs világ tárult elém. A mai olasz festők építenek a reneszánsz hagyományaikra, ügyelnek a színek harmóniájára, többnyire lágy pasztellszíneket alkalmaznak. Témaválasztásuk és ecsetkezelésük sokszor bizarr, de nem agresszív és tolakodó, ügyelnek a modernségük mellet a harmóniára és a közérthetőségre is.       
      Megfigyeltem még a híres firenzei utcai festőket is alkotás közben, boszorkányos ügyességgel festettek akvarellel tájképeket és portrékat is. Először nagyon megirigyeltem őket. Bezzeg, ha én ilyen gyorsan és pontosan tudnék festeni! Aztán rájöttem ám hamarosan a zsiványságra! Szinte mindegyik utcai mester ugyanazt a témát és tájképeket és zsánereket festette meg a város bármely pontján. Hát igen! Így aztán könnyű! Persze más a művészet és más a mesterség, más az elmélyült műtermi munka és megint más a pénzcsináló utcai bohóckodás!
       Róma Firenzéhez képest teljesen más kategória, hiszen az antik világ majd a kereszténység és a művészetek meghatározó központja hosszú évezrede óta. Első utam a Szent Péter székesegyházba vezetett, amelynek hatalmas tere, irdatlan mérete és tömege nagy hatást tett rám. A tér és a székesegyház, annak lélekemelő kupolája is mind-.mind Bernini, Bramante, de legfőképpen Michelangelo keze nyomát viseli. A székesegyház monumentalitása mellett az oldalhajójában Michelangelo Pietájának törékenysége és hófehér tisztasága meghatott és elgondolkoztatott. A Vatikáni Múzeumban Raffaello négy termében a freskók gazdag színvilágát, így a híres Athéni iskolát nagyon sokáig csodáltam, de hosszasan nézegettem a Sixtus-kápolnában Michelangelo mennyezetfreskóit is. Hallatlan művészi kihívás és feladat lehetett háton fekve, hosszú hónapokig, évekig megtervezni, előrajzolni, megfesteni ezt a monumentális ószövetségi kompozíciót, amely Mózes I.. Könyvének, a Genezisnek a legfőbb jeleneteit örökíti meg. Nekem az Ádám teremtése c. jelenet tetszett a legjobban, zseniális, ahogy a két kéz ujjai szinte érintik egymást. Ugyanakkor megjegyzem, a mennyezetfreskó női alakjaitól egyáltalán nem voltan elragadtatva! Például Éva portréja engem leginkább egy kigyúrt atlétanőre emlékeztetett, a festője olyan izmosnak ábrázolta, mint ahogy kinéz ma egy női súlylökő. Nem találtam meg itt egyáltalán Botticelli nőalakjainak érzékiségét és nőiességét. Én úgy látom, Michelangelo igazán a fiatal, szép, izmos férfitestek megformálásakor volt elemében, sok pletyka is keringett akkortájt ilyenféle vonzalmairól a világhírű művésznek. De felfigyeltem még a Vatikáni Múzeumban Fernando Botero és Chagall néhány remekművére is! A kolumbiai festő alkotásán egy testes, vörös ruhás főpap gyalogol át egy zöld mezőn, látásmódja egyszerre naiv és egyszerre komikus. Chagall festményein az álom keveredik a valósággal, a naiv a modern látásmóddal. Akkor jöttem rá igazán, hogy hozzám ők állnak leginkább közel, nem az a sok kicsiszolt, agyondicsért reneszánsz mester. Őket már úgysem tudja senki túlszárnyalni, amit lehetett, azt már megfestették a maguk műfajában, kár is lenne utánozni őket bárkinek. Fernando Botero és Chagall igazi felüdülés volt nekem a nagy antik és reneszánsz rengetegben!
       A Capitoliumi Múzeumban sokáig csodáltam a hallatlanul kifinomult ábrázolású Tövishúzó fiú szobrát. A Haldokló gallus, a Légiós halála és a Laokoon szoborcsoport emberi tragédiákat, őszinte és fájdalmas, ugyanakkor felemelő emberi érzéseket árasztottak felém. De rám néhány antik-római freskó -maradvány tette a legnagyobb hatást színeivel és összhatásával: az Orpheusz búcsúja Euridikétől című freskó-töredék előtt sokáig álltam, hiszen a festő meg tudta jeleníteni a szerelmesek búcsúját, a végleges elszakadás hiteles emberi érzéseit. A híres, több méter magas bronz Herkules szobor erőt és nagyságot áraszt, csakúgy, mint az ókori Róma örök jelképe, a fiait szoptató Capitoliumi nőstényfarkas.
      A Forum Romanum méretével, erejével és nagyságával Róma dicsőségét hirdeti még ma is. A Capitoliumról csodálatos rálátás nyílik erre a nagyszerű épület-együttesre, amely majd egy évezredig az ókori világ központja volt. Itt vezetett végig a győztes római hadvezéreknek a diadalútja a bejárattól, a Titus diadalívtől a Concordia, azaz az egyetértés templomáig, a Capitolium tövéig a Via Sacrán, a Szent úton keresztül. Megnéztem azt a három hajóból álló sziklabörtönt is, ahol a diadalmenetek után az elfogott uralkodókat közszemlére tették a nyilvános kivégzésük előtt. Nem csodálom, hogy –sorsát elkerülve- Kleopátra még Rómába hurcolása előtt öngyilkos lett. Engem az egész Forum Romanumból a Curia, azaz a szenátus hatalmas épülete és a Romulus körtemploma fogott meg leginkább, ezek az épen maradt épületek még ma is ékes bizonyítékai a rómaiak építőművészetének. A Curia téglából épült impozáns, hatalmas épülete azt a hatalmat és a rideg célszerűséget sugározza, amellyel a szenátus és a császárok évszázadokig irányították az akkori világot. A Romulus körtemplomának egyszerűsége és bája pedig kifejezi azt a hihetetlen ragaszkodást és szoros köteléket, amellyel Róma népe viszonyult városának alapítójához.
      A Colosseum mai, romos, töredékes állapotában a Római Birodalom hajdani nagyságát, erejét idézi, azonban nem feledhetjük, hogy milyen véres és szörnyű játékokkal is szórakoztatták Róma császárai a vérszomjas, üvöltő népüket. Ennek- a mai szemmel gyalázatos „kedvtelésnek” bizony tízezrek, keresztény mártírok ezrei estek áldozatául. Nem véletlen, hogy odaérkezésünk napján Ferenc pápa a Colosseumban tartott húsvéti szentmisét a keresztény mártírokért. Tovább folytatva az ókori képzőművészeti barangolásomat Rómában, a Pantheont megpillantva megtapasztalhattam a rómaiak kupolaépítési technikájának a tökéletességét, a betonnak az ókori, hallatlanul magas szintű alkalmazását is. A kupola és belső fényjátéka 2000 év után is nagyszerű és lenyűgöző, csakúgy, mint Traianus és Hadrianus császár diadaloszlopai, amelynek frízei a hadjáratok legfontosabb eseményeit örökítik meg hihetetlen pontossággal és tökéletességgel..
     Persze vannak Rómának másik arcai is. Ha nem akarunk az ókori Róma nagysága előtt tovább hódolni, akkor elmehetünk a Piazza Navona terére, és megcsodálhatjuk a Bernini
által tervezett Folyamok kútját vagy a tér két végébe épített Mór-kutat és a Neptun-kutat is. Elzarándokolhatunk a híres Spanyol lépcsőhöz vagy meglovagolhatjuk a Piazza dei Popolo kőoroszlánjait és elnézegethetjük ott a híres kőobeliszket.
      .Én zárásképpen a világhírű Trevi–kutat kerestem fel. A kút a nevét a középkorban kapta az egymást itt keresztező hármas útról. Az ókorban egy hatalmas forrás fedeztek itt fel, amely a kutat táplálta és táplálja. A helyszínhez érve azonban nagy csalódás ért, hiszen a kút hatalmas medencéjében nem volt egyetlen csepp víz sem, ugyanis restaurálták. Az ősi szokás szerint azonban pénzérmét dobtam az üres kútba, mert aki így tesz, az a hagyomány szerint visszatér még életében előbb-utóbb Rómába. Szabályosan, a jobb kezemmel a bal vállamon keresztül dobtam hátrafelé a tízcentest az üres medencébe. Talán egyszer újra viszontlátom Rómát, az örök várost.
    Az itáliai képzőművészeti tanulmányút engem több évre szóló művészi élménnyel és ötlettel látott el és gazdagított. Máris több vázlatot és előrajzot is készítettem a látottakról, sőt megfestettem egy önarcképemet a Ponte Vecchióval, az Öreg Híddal és befejeztem  azóta  a Toszkán táj magyar ecsettel című sorozatomat is..

     


Készítette és összeállította: Vollein Ferenc, 16 éves ifjú festőművész 2015 júniusában





































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése