2012. október 8., hétfő

Képadományozásom a Kis utcai Óvodában Zalaegerszegen (2012 október)

                         Képadományozásom a Kis utcai Óvodában Zalaegerszegen (2012 október)
 







    Megtörtént  első, nagyobb, nyilvános közszereplésem. 2012.október.5.-én, pénteken délelőtt. Négy festményem  100x80cm-es színes lenyomatát adományoztam a zalaegerszegi Kis utcai Óvoda fenállásának 30. évfordulója és az új szárnyának átadására rendezett nyilvános ünnepségen. A helyszínenen. Gyutai Csaba Zalaegerszeg MJV polgármestere és az óvoda igazgatónőjének köszöntője, valamint az óvodások műsora után Németh Miklós zalaegerszegi grafikusművész, mentor ismertette és méltatta az  eddigi művészi pályafutásomat.Kiemelte, hogy az ifjú művészként, egyedüli zalaiként a képzőművészet-kategóriában már 2-dik éve vagyok kedvezményezettje a MOL Új Európa Alapítvány Tehetségtámogató programjának, és rendkívül rangos helyeken állíthattam ki : Balatonfüred, Kisfaludy Galéria, Keszthely, Balaton Színház Básti terem, Székesfehérvár, Szabadművelődés Háza Kondor Béla terem, Sófok, Kálmán Imre Közösségi Ház Galériája, Csopak Galéria, Gyenesdiás Községháza Galériája, Tihany, Németh László Művelődési Ház Galériája. Külön kiemelte azt is, hogy a Művészetek Völgye 2012. művészeti-kulturális fesztivál  történetének minden idők legfiatalabb alkotóművészeként állíthattam ki a fesztiválközpontban, a kapolcsi Faluházban -egyedüli zalaiként. A mentor hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek során számos hazai és nemzetközi képzőművészeti alkotópályázatot nyertem meg, s a kortárs és a nemzetközi korosztályos képzőművészet kiemelkedő képviselőjévé váltam. Kitért arra is, miszerint képzőművészeti alkotótevékenységemet a kortárs magyar irodalom olyan kiválóságai, mint Péntek Imre és Weiner Sennyey Tibor mentorálják. Ismertette, hogy a négy alkotás színes lenyomata Benczúr Gyula grafikusművész budapesti műhelyében készült, s a MOL-székház Galériájában volt kiálítva 2011.decembere és 2012.februárja között, s a kiállítás után a négy  lenyomatot az alapítvány nekem ajándékozta.
      Az elhangzottak után  hivatalosan is átadtam a népes közönség előtt a négy alkotásomat: a Karácsonyfa-kavalkádot, Csigabigák menetét, A mesélő zalai erdőt és Benedek Elek: A székely asszony és az ördög  című meseillusztrációt.Kifejeztem jókívánságaimat mint az ovisoknak, mint az óvónéniknek is .Utaltam arra , hogy  lélekben mindig egy kis ovis maradok valahol, s figyelmeztettem a felnőtteket, hogy bizony néha nagyon unalmasak is tudnak lenni, ha állandóan mindig mindent meg akarnak tanítani nekünk,  gyermekeknek.Felhívtam az ovisok figyelmét, ismerkedjenek meg a színeknek és a formáknak a csodálatos világával.
    Zárásul hangsúlyoztam, nagy boldogsággal tölti el az, hogy a négy vidám kis alkotásom méltó, állandó otthonra talált a zalaegerszegi Kis utcai Óvodában.Megjegyzem, a festmények átadása a fenti ünnepség hivatalos forgatókönyvének a szerves része volt a népes hallgatóság és a helyi sajtó megjelent képviselői előtt. .Őszintén és szívből adni oda valamit, s ezzel másoknak örömet szerezni, talán ez az egyik legnagyszerűbb dolog a világon, még akkor is, ha még csak 13 éves az ember.
                                                        Az összeállítást 2012 novemberében készítettem (Vollein Ferenc)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése